4. Perselus; 5. Egy magányos lélek

4. Perselus

Amint Narcissa belépett a gyengélkedőre, rögtön megértette, hogy miért kérte Harry a hangtompító bűbájokat. A gyengélkedő egyetlen betöltött ágyán, egy nyugtalan fiú feküdt. Arca izzadságban fürdött, sikoltozott, és nagyon fájdalmas látványt nyújtott. Narcissa még nem látott olyan gyermeket, aki ilyen szörnyű rémálomban szenved. Ezért is sietett az ágyhoz, hogy felébressze a nyugtalan beteget.

Harry újraélte bácsikája minden egyes leckéjét. A fájdalmat mind lelkileg, mind fizikálisan. Sokra nem emlékezett közülük. Ezek lehettek a legrosszabbak. Most értette meg igazán, hogy miért nem akarja elmondani Pitonnak a teljes igazat. Mi lesz, ha elmondom és utána már nem fogok neki kelleni? Ha csak azt akarja, hogy mindent elmondjak neki?

Lassan kezdett visszatérni a valóságba. Paplanja köré csavarodott, és lelki roncsnak érezte magát. Zihálása lecsendesítése csúfos kudarcot vallott. Mire kitisztult a tudata, észrevette, hogy nincs egyedül. Ott volt vele mindenki, aki ismerte a történetét.

Biztosra vette, hogy régen nagyon kiborult volna. De most… Eddig fel se tűnt neki, hogy ennyire vágyik egy családra. Másik dolog, ami ezután a tudatába férkőzött, az a fájdalom. Akaratlanul is felszisszent, hiszen nem volt mindennapos dolog, hogy az összes sebe egyszerre nyílt fel.

- Harry, jól vagy? – kérdezte Tobias.

- Remekül.

- Mit használt rajtad Potter? – köpte Draco.

- Kés Átok. – Látta Piton elgondolkodó tekintetét. A következő kérdésére viszont nem számított.

- Ezt a halálevőktől kaptad? – vicces volt, hogy az itteni Piton nem tudta megjegyezni a nevüket, de Harry nem nevetett. Megkérte a többieket, hogy egy kicsit hagyják magukra őket, majd tanárához fordult.

- Halálfalók, de csak részben. A hátam kivételével ők voltak, igen. És szerintem sikerült megtudnia a titkomat. – Harry legszívesebben elsüllyedt volna szégyenben. A takaróját fixírozta, így nem láthatta Piton döbbent, később haragos, majd ellágyuló tekintetét. Csak várt, hogy mikor fogják azt mondani, hogy nem kell nekik. De Piton meglepte.

- Nagyobb szükséged van egy családra, mint gondoltam. – Harry meglepetten pillantott fel. Kell valakinek? Tényleg hajlandó lenne valaki arra, hogy befogadja őt?

- Köszönöm, uram.

A gyengélkedőtől Piton segítségével, sikerült hamar megszabadulnia. Lassan haladtak, hiszen Harry sebei nem gyógyultak még meg. Csodálkozott is, de hamar rájött, hogy a mágikus sebek lassan gyógyulnak. Ez igaz a mágiával felnyitottakra is. A következő fordulóban viszont a Potter házaspárba botlottak. Harry még nem készült fel a velük való találkozása, de gyorsan összeszedte magát.

Potterék megüközve bámulták a sovány fiút. Lassan esett le nekik, hogy mit is tett vele a fiuk. Hiszen csak azért tanítottak ilyen átkot Justinnak, hogy meg tudja védeni magát. De egy üzenetet is át kellett adniuk.

- Perselus, az igazgató meghívott titeket egy teára. – Lily nehezen vette rá magát, hogy barátja szemébe nézzen. Nagyon szégyellte magát. Perselus biccentett, majd szó nélkül tovább haladtak.

Az igazgató irodája talán még sosem volt ennyire zsúfolt. Jelen volt: James, Lily, Justin, Perselus, Narcissa, Tobias, Draco, Harry és az igazgató. Az igazgató meglepődve nézte a két Harryt.

- Nahát Cissa, nem is tudtam, hogy három gyereked van.

- Nincs is. De nemsokára lesz. Harryt hamarosan örökbe fogadjuk. – Harry figyelmeztette őket Fawkes kérésére. Mindenki ledöbbent, de az igazgató arcán tenyérbemászó mosollyal fordult felé.

- Üdvözöllek a Roxforban fiam. Honnan jöttél?

- A Dumstrangból, és nem vagyok a fia, igazgató úr.

- És nincs családod?

- Meghaltak. De ha jól sejtem, most nem ezért vagyunk itt. – felelt ridegen.

- Milyen igaz. A tegnap történtekről akartam veletek beszélni. Justin, elmeséled, kérlek, hogy mi történt?

- Persze, igazgató úr. – Hangja Harryt arra emlékeztette, mikor Percy beszélt a főnökével. Ugyanaz a nyájas mosoly, és ettől felfordult Harry gyomra. – Én csak a parkban sétáltam, élvezve a friss levegőt, mikor odajöttek hozzám Pitonék, utána ez az idióta rám támadt.

- Értem. – az igazgató úgy tűnt, máris hisz neki. – Igaz ez? – kérdezte Harryre nézve.

- Nem, uram.

- Esetleg hallhatnám a te történetedet is?

- Sétáltunk a leendő testvéreimmel – de jó érzés kimondani -, de odajött Justin, és elkezdett minket sértegetni. Visszavágtam, aztán meg akart átkozni. Ebből úgy két óra párbajozás lett, majd eltalált, és vesztettem.

- Azt azért még hozzátenném – szólt közbe James -, hogy Justin végig sötét mágiát használt.

Az igazgató bólintott. Nem volt ínyére a dolgok alakulása, de még a javára fordíthatja ezt. Végül is, ha sikerül Harryt magához édesgetnie, akkor a Piton család is növelhetné az ő befolyását.

- Ez esetben, Justin egy hónap büntetőmunka, és száz pont a griffendéltől. – Ezután Potterék távoztak. Az igazgató hozzá fordult. – Melyik ház tagja vagy?

- Nem tudom. A Dumstrangban nincsenek házak. -  Fawkes a fejére dobta a süveget. Máris halotta a cérnavékony hangot.

Bátor, sokat megélt fiú vagy. De ész és ravaszság is van benned bőven. Ahogy a jóslat mondta. Melyik házba tegyelek? – Úgy tűnt nem vár választ, mert hangosan felkiáltott. – MARDEKÁR!

Harry határtalan megkönnyebbüléssel vette le fejéről a kopott darabot. Látta Piton és Narcissa szemének büszke csillogását, és testvérei boldogan csillogó szemeit. És ez neki nagyon jól esett. Sosem hitte, hogy ilyen érzés lehet a felhőtlen boldogság. Elmosolyodott, úgy, hogy csak a családja láthassa.

Perselus, maga sem értette, miért, de büszke lett, mikor a fiút az ő házába osztották. De valamiért tudni akarta, hogy mennyire lehet felbőszíteni a griffendéles kis lelkét. Igen, griffendéles, hiszen hat évig abba a házba járt, és Perselus mélyen megvetett minden griffendélest. Még jó, hogy Lily hollóhátas volt. De ez a kölyök… Perselust magára emlékeztette, és ezt még magának is csak suttogva vallotta be. Nem akarta, hogy a fiú úgy végezze, mint ő. Ezért el fogja marni magától a fiút, és mikor az egy bátortalan, de őszinte mosolyt villantott rá, rögtön gúnyosan nézett rá vissza. – Nem is gondolt arra, hogy ezeket még csak soha nem is gondolta volna…

Harry arcáról azonnal leolvadt a mosoly, amint meglátta házvezetője arcát. Azt hitte, hogy viszonylag normális a kapcsolatuk, de nem. Miért tudja a sors vele mindig elhitetni, hogy megérdemel bármi jót is? Megalázottnak érezte magát, hiszen az orránál fogva rántották. Magában felhorkant: Mert te kellettél valaha bárkinek is? Az igazság az, hogy nem. A barátaival megvolt persze, de aztán meghaltak. Most ugyan élnek, de nem szeretik őt. Magányt érzett. Színtiszta, mindent felülmúló magányt. Úgy érezte, hogy menten megfullad. Felállt, és köszönés nélkül sietett ki az irodából.

Meg sem állt a Titkok Kamrájáig. A lehető legrövidebb úton ment, így az nem tartott tovább pár percnél. Nem aggódott a többiek miatt. Most legalább nem teszi még megalázóbbá a helyzetét. Eszébe jutott a Süveg elejtett megjegyzése: a jóslat. Amit a fejfedő említett, az nem tartozott abba a jóslatba, amit ő ismert. Lehet, hogy itt is van egy? De nem pazarolt rá több gondolatot.

A következő napokban Harry csak az étkezéseken vett részt. Mire hazaért, csak egy némítóbűbájra futotta erejéből, reggel pedig még a többiek előtt felkelt. Ilyenkor jól jött apja köpenye – ami szerencsére nála volt, mikor idekerült -, így a lebukás veszélye is csökkent. Senkivel sem beszélt sokat, mióta látta tanára pillantását. Nem akart újabb mély sebeket szerezni. De vajon hova tűnt el? Nos, nem nagy titok. A Titkok Kamrájába ment gyakorolni. Még csak elméletet tanult, de már abból is irdatlan mennyiségűt. Emellett tanult rúnaismeretet és számmisztikát. Oklumencia tudásának köszönhetően pár nap alatt beérte a hatodikosokat. Volt egy olyan érzése, hogy Piton ott fog ütni, ahol csak tud. Biztos, ami biztos alapon tanult még asztronómiát is.

Éppen egy fárasztó védekezés gyakorlása után indult vissza az ágyába, mikor egy ismerős feketébe öltözött alak állt meg előtte.

- Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem néha megtisztelhetnél minket a társaságoddal. – Piton hangja fenyegető volt, de Harry immúnis lett rá az évek alatt.

- Eddig sem hiányolták a jelenlétem, uram. – higgadt válasza meglephette a tanárát, mert egy ideig nem szólt semmit.

- Talán, ha elmondanád, hogy hova tűnsz el minden áldott nap… - Ó hát erre vagy kíváncsi? És majd el is mondom neked mi?

- A Szükség Szobájába. – hazudta szemrebbenés nélkül. Érzett egy idegen jelenlétet az elméjében, de nem lökte ki, hanem megmutatta a régi emlékeket, mikor egyedül unatkozott a szobában. Kívülről, pedig úgy látszott, hogy nem vesz észre semmit.

- Akkor legközelebb tudom, hol keresselek. Beszélnünk kell! – tette hozzá ellentmondást nem tűrő hangon. Berángatta Harryt az egyik tanterembe, és ellátta az ajtót erős záróbűbájokkal.

És Harrynek leesett, hogy egy neki állított csapdába sétált bele.

- Azt hiszed, nem veszem észre, ha az orromnál fogva vezetnek? – Halk, vészjósló hang hagyta el ajkait. – Válaszolj Potter! Te teljesen hülyének nézel engem?

- Nem, uram. – Harry egyre idegesebb lett. Az előbb a tanára hangja még aggódó volt, most viszont támadó. És ő még nem is csinált semmit.

- Ide figyelj kölyök! – Harry megrándult, hiszen Vernon is mindig így hívta egy büntetés előtt. – Az, hogy az én házamba osztottak, nekem külön öröm. Neked viszont… meg fogom keseríteni az életedet. Mázlid van, hogy csak hétfőn kezdődik el a tanítás. Most menj!

Harry pedig elment. Hulla fáradt volt, és nem értette Piton viselkedését. Az ágyához érve még csak egy hangtompító bűbájra se futotta, szinte beájult az ágyba.

Draco és Tobias sikításra ébredtek. Kipattantak az ágyból, és körülnéztek, hogy ki sikított. Amint meglátták Harryt, rájöttek. Gyorsan odamentek hozzá, s felébresztették.

Harry erős rázásra ébredt. Először nem értette, miért, de aztán rájött, hogy nem rakott fel némító bűbájt. Bocsánatkérőn nézett a két fiúra, akik aggódva néztek vissza rá.

- Rendben vagy Harry? – Harry nemet intett a fejével.

- El kell mondanom nektek valamit. Gyertek velem.

Felöltöztek és Harry után indultak. Mindenféle titkos átjárókon mentek keresztül, amiről azt se tudták, hogy létezik. Elértek a második emeleti lánymosdóba. Értetlenül nézték Harryt, aki odament az egyik csaphoz, majd furcsa nyelven sziszegett valamit. Párszaszájú - jutott eszükbe. Feltárult előttük egy cső. Harry még egyszer sziszegett, és a csőben egy csigalépcső jelent meg. Lesietett, Draco és Tobias pedig követték.

- Ez itt a Titkok Kamrája. Ide szoktam lejönni minden nap. A termet kedvem szerint változtathatom meg, de mindegy, most másért hoztalak ide titeket. – Harry kért három fotelt, és egy kandallót. Leültek, majd Harry beszélni kezdett.

- Az apukátokkal valami baj van. – Az ellenséges tekintetek láttán gyorsan fojtatta. – Nem gúnyolni akarom, ne értsetek félre. Itt tényleg valami komoly baj van. Az egyik percben még aggódva kérdez tőlem valamit, a másikban pedig már úgy viselkedik velem, mint a másik világban. Ez alatt értsétek azt, hogy teljesen megaláz.

- És ezzel mihez kezdjünk? – kérdezte Draco.

- Ismertek valakit, aki meg tudja határozni, ha egy átok van egy emberen?

- Potter professzor. – válaszolta bizonytalanul Tobias. Majd bátrabban fojtatta – Ő apa barátja is, meg hollóhátas is volt. Biztos meg tudná mondani.

- De mi nem beszélhetünk vele. – vágott közbe Draco keserűen.

- Miért?

- Mert nekünk volt egy kis incidensünk a fiuk ellen. De nekik tartozásuk van feléd. Beszélj velük, kérlek!

- Rendben.

Harry semmi pénzért be nem vallotta volna, hogy mennyire fél a szüleivel való találkozástól. Hihetetlen volt számára, hogy itt élnek a szülei, de… Ők már nem ők voltak. Mármint, nem azok voltak, akikről Harry annyi mindent szeretett hallani. És ismét idegenek lettek számára. A másik gondja Piton volt. Miért fogadná őt örökbe? Hiszen nem is ismeri. És a mostani változó hangulata? Mi van, ha nem gondolta komolyan? Ha ez is csak varázslat miatt volt?

Hát megérkezett. Bekopogott, mielőtt még elillant volna az összes griffendéles bátorsága. Lily nyitott neki ajtót.

- Nahát, Harry! Miben segíthetek?

- Beszélnem kell önnel.

Bementek a lakosztályba, ami Harryt nagyon emlékeztette a griffendéles klubhelységre.

- Hallgatlak.

- Nos Piton professzorról lenne szó. Nagyon változó a hangulata, és szeretném tudni, hogy nem áll-e varázslat alatt…

- Harry, Perselusnak mindig is nagy hangulatváltozásai voltak…

- Kérem, hallgasson meg! Az egyik pillanatban még aggódott, hogy miért tűnök el napközben, a következő pillanatban pedig már azzal fenyeget, hogy ott fog kiszúrni velem ahol tud. És ez nem az egyetlen alkalom. – a kétkedő tekintet láttán hozzátette - Már a saját gyerekeivel is ezt csinálja.

- Akkor ott már tényleg probléma lehet. Köszönöm, hogy elmondtad. Majd szólok, ha sikerült találnom valamit.

- Köszönöm. Viszlát!

Harry elmondta a hírt a testvéreinek, és a maradék időben lement a Kamrába edzeni, és a végkimerülésig hajtotta magát. Nem is sejtette, hogy valaki éppen őt keresi…

Perselus egész nap idegesen mászkált a kastélyban. Szeretett volna bocsánatot kérni a fiútól, de sehol sem találta. Narcissa szerint oda ment, ahova minden nap. De hiába mondta, hogy a Szükség Szobájában van, Perselus ott sem találta.

Később Lily kereste, és elmondta, hogy Harry nála volt, de azóta nem tudja, hova tűnhetett. A fiaitól, viszont megérkezett a válasz. Tobias elmondása alapján, a gyerek a Titkok Kamrájában edz. Így Perselus a második emeleti mosdó előtt várt…

5. Egy magányos lélek

 

Harry kimerülten vonszolta magát a Kamra bejáratához. Hogy miért edzett ennyit? Valószínűnek, sőt biztosnak tartotta, hogy Voldemortot nem tartja távol egy másik univerzum.  Félt, hogy mi lesz, ha átlépi a határt. Biztos volt abban is, hogy a serege egyre nagyobb lett, hiszen a varázsló Britanniát már elfoglalta, ezáltal még több halálfalója lett. És a jóslat is kimondja, hogy lesz köztük egy sorsdöntő harc.

Az egyébként két perces utat sikerült öt perc alatt megtennie. Meglepődött, mikor meglátta Pitont, de szó nélkül követte. Lementek egészen az irodáig, utána viszont egy rejtett ajtón mentek be. Egy nagyon hosszú, fáklyákkal megvilágított folyosón találták magukat. A végén egy ajtó nyílt. Harry ment be elsőnek, és amit látott…

Nem talált rá szebb szót a csodálatosnál. Egy kertre nyílt a nagy tölgyfaajtó. Szépen megmunkált oszlopok sorakoztak a falak mentén. Harry érezte, ahogy a friss esti szellő megérintette a bőrét. Egyszerűen gyönyörű volt. A kertben nyílt sok színpompás virág, az illatuk kellemesen édes, nem az a fullasztó.

- Miről akart velem beszélni, uram?

- Igazából három dolgot szeretnék veled megbeszélni. Először is, az örökbefogadás. Szeretném, ha még a jövő héten megejtenénk. – Harry szívéről egy hatalmas kő gördült le.

- És nem várom el, hogy apának szólíts, hiszen amiken eddig keresztül kellett menned, az nyilván nem hagy benned feltétel nélküli bizalmat. Megtanultad, hogy nem bízhatsz a felnőttekben. És ez nem bűn Harry. – Mondta lágyan Harry szégyenkező tekintetét látva. – De azért elvárom a tegeződést.

Harry némán bólintott. Nem érzett magában elég erőt a megszólaláshoz. Nem mintha, tudna mit mondani erre. Ez egy hatalmas ajándék volt a sorstól. És hirtelen tudta, érezte, hogy ők mindig ki fognak tartani egymás mellett.

- A másik téma: szeretném tudni, hogy Voldemort mekkora veszélyt jelent. – közben elindultak a kertben. Harry nem győzött gyönyörködni a növényekben.

- Ez igazából jó kérdés. Sajnos nem tudom, hogy mennyire hiszékeny az itteni nép, de akik nem látnak az orruknál tovább, azok hamar rajtakapják magukat, hogy a földi pokolba mentek önként és dalolva. És az ellenállók lesznek neki a fő célpontjai. Legfőbbképpen én. Célja lesz még emellett a Roxfort és az összes többi varázslóiskola megszerzése. Ha a minisztériumot is sikerül neki megszerezni, akkor elvesztünk.

- Még nem tudni, hogyan, de biztos vagyok benne, hogy megtalálja az utat ebbe a világba. Ő szerencsére csak a jóslat első felét ismeri, ezáltal a kezemben van a meglepetés ereje. És mi a harmadik probléma?

- Az igazából nem probléma. Én bocsánatot akarok kérni. Lily elmondta, hogy kerested, és kimutatta a bűbája, hogy egy igen erős hangulatmódosító bűbáj alatt voltam. Sajnálom. És tényleg szidtam a fiaimat? – Harry halványan elmosolyodott.

- Dehogy bántottad. De az, amit magamról és rólad meséltem, nem volt elég, így hát bevetettem a mardekáros énem.

Ezután csendesen beszélgettek mindennapi témákról. Harry hosszú idő óta először érezte magát igazán boldognak. Öröme viszont nem tarthatott sokáig, mert Narcissa robogott be a kertbe. Kétségbeesett tekintettel nézett Perselusra.

- Pers, Draco nem önmaga! Folyton azt mondja, hogy meg kell ölnie a Kiválasztottat!

- Hol van most?

- Bezártam a lakosztályunkba.

Harry már rohant is. Egy nagyon rossz gyanú kezdett kibontakozni számára. Beérve a lakosztályba Harry nem várta meg, hogy elérje az első átok. Azonnal kimondta:

- Leggilimens!

Finoman próbált meg behatolni Draco elméjébe. Pillanatok alatt bejutott, és lemerült oda, ahol az idegen – számára oly’ ismerős – elmét érezte. Hamar megtalálta a kegyetlen gondolatokat. Minden erejével azon volt, hogy a Nagyurat eltávolítsa Draco elméjéből. Szeretetre gondolt, amit a régi barátai adtak neki. Bekerülését a Roxfortba, az igazgató iránti szeretete. Minden gondolat egyre nagyobb melegséget képzett a szívében. És végül arra az érzésre gondolt, ami elöntötte, mikor Perselus elmondta neki, hogy befogadja. Csak az érzésre koncentrált, így nem láthatta Voldemort, hogy mi váltotta ki ezeket. Ereje gyengült, de az utolsó tartalékait is felhasználta. Önkéntelenül nyitotta ki a szemét, kezével arany gömböt formázott, és ellőtte Draco elméjébe. Egy fekete árny szállt ki onnan, majd Harry szembe találta magát Draco értetlen tekintetével.

Lassan leült a földre, és próbált ébren maradni. Perselus haragos, de aggódó tekintettel nézett rá. Megszólalt, de a hangja nagyon csalódott volt.

- Miért nem hagytad, hogy segítsünk?

- Perselus, ti nem tudjátok még, hogy mi használ ellene. Ti nem ismeritek. Igaz, én sem, de tudom, hogy mi gyengíti le egy időre. Most legalább két hétig nem fog próbálkozni. És lehet, hogy több kárt tettél volna, mint hasznot. Ezt akartad?

Perselus megrendültnek tűnt. Valószínűleg az esetleges károk miatt.

- Hogy vagy Draco? – kérdezte Narcissa.

- Amikor megéreztem azokat a gondolatokat, akkor nagyon fájt. De amikor Harry is bejött, és segített nekem, felszínre hozta az összes bennem lévő szeretetet. És láttam azt is, hogy ő mitől volt boldog. És hirtelen olyan volt, mintha az összes fájdalmat elfújta volna a szél. – mesélte egyre bátrabban Draco.

- Mi volt Voldemort fejében? – kérdezte Tobias. Harry a legszívesebben megnémította volna.

- Ne akard tudni. Draco még csak egy keveset látott belőle. – Felelt Draco helyett Harry.

- Rémes lehetett neked! Tényleg, ha az én elmémből ki tudtad űzni, akkor a sajátodból miért nem tudod? – erre már Perselus is érdeklődve nézett.

- Erre még senki sem talált magyarázatot. Köztünk különleges kapcsolat van. – simított végig villámalakú sebhelyén – Valahogy bezár a fejébe. Nem tudok onnan kitörni. Van, hogy csak beszél hozzám… - nem fejezte be a mondatot, mégis mindenki tudta, mi a vége.

Csöndben ültek tovább. Harry már nem küzdött a rátörő fáradság ellen, hagyta, hogy magával sodorja az álomvilág.

Mindenki a most már alvó fiút bámulta. Narcissa már a fiaként tekintett Harryre. Draconak leesett, hogy mennyi mindent kell kibírnia Harrynek, Tobias pedig csak egy testvért látott benne. Perselus is alaposan megnézte a kölyköt. Nem tört össze a rá zúdított teher alatt. Ezt ő nagyon értékelte, hiszen fiait is ebben a szellemben nevelte. Ahogy elnézte a sápadt arcot látta megjelenni a rémálom első jeleit.

Harry álmában sem volt szabad. Minden éjjel jött egy-egy álom, a valóság egy kis részletével. Egy nagyon fájdalmas részletével. Most éppen Siriusszal állt szemben. A férfi tekintetében düh és csalódottság uralkodott.

- Szóval Pipogyi mellé álltál. Pedig azt hittem, hogy James fia nem árulja el az apját.

- Én nem is…

- CSEND! Te egy elmebeteg vagy, aki nem érdemes az életre. Hova gondolsz? Csak a saját boldogságod a fontos, így mindegy, hogy kin gázolsz át! Mit gondolsz saját akaratunkból haltunk meg? Nem! Te öltél meg minket te kis mocsok!

Hirtelen változott a kép. A nagybátyja verte, miközben azt szajkózta, hogy egy átkozott gyilkos, semmi több. Harry pedig hitt neki.

Mindannyian nézték a rémálmokban szenvedő fiút. Hallották halk motyogását, könyörgését. De nem tudtak mit tenni. Szinte odafagytak a székbe, hallva Harry kérlelését.

- Kérlek, Vernon bácsi, nem vagyok gyilkos. Kérlek, hagyd abba, ez fáj. Kérlek…

- Vajon miről álmodhat? – kérdezte Draco riadtan. De választ nem kapott.

Perselus próbált valamit tenni. Behatolt Harry elméjébe, és látta a vérben úszó könyörgő fiút. És a nagybátyja még mindig nem állt le. Megragadta a fiút, és óvatosan ébresztgetni kezdte. Ha valaki álmában veszíti el az eszméletét, az akár veszélyes is lehetett.

- Harry, figyelj, ez csak egy álom. Fel kell ébredned. Mutasd meg, hogy milyen lelkierő van benned!

Harry próbált a régen oly’ gyűlölt hangra koncentrálni. Ébredezni kezdett, de még mindig a fejében hallotta Vernon hangját.

Legördült egy magányos könnycsepp, amit követett a többi. Zokogott. Életében másodjára. Próbálta megállítani, de nem ment. Most sokkal inkább egyedül érezte magát, mint eddig bármikor. Most kezdett el igazán félni attól, hogy Voldemort megtalálja az átjárót.

Erős karok fonódtak köré, és gyengéden ölelték. Zokogása kezdett csillapodni, és szégyenkezve jött rá, hogy mindenki őt nézi. Nem lett volna szabad így kiborulnia. Erősnek kellene lennie. Hogy fog így megküzdeni Voldemorttal?

- Sajnálom. – motyogott halkan.

- Mit Harry? - kérdezte Narcissa.

- Nem tudjátok, mire vállalkoztok. Nem lenne szabad örökbe fogadnotok. Csak a saját életeteket teszitek kockára feleslegesen. – kirohant az ajtón magukra hagyva a megdöbbent családot.

- Fiúk beszélnem kell veletek. Cissa megkeresnéd Harryt? Nem hiszem, hogy messzire jutott.

Felesége bólintott, majd elindult megkeresni Harryt.

Perselus felkészülten nézett a beszélgetés elé. Bízott abban, hogy a fiai elég érettek ahhoz, hogy elfogadják, amit mondani fog. Ez a gondolat segített, hogy belekezdjen.

- Mint azt ti is tudjátok, Harry hamarosan a családunk tagja lesz. Tudom, hogy nehéz lesz számotokra, hiszen hárman lesztek. De arra szeretnélek titeket kérni, hogy segítsetek neki, és támogassátok őt. Mesélek nektek kicsit az életéről. Ezt nem azért mondom el, hogy sajnáljátok. Azért mondom el, mert ha ismeritek a történetét, akkor tudni fogjátok, hogy valószínűleg hogyan reagál.

Fiai bólintottak. Ez mindig is a komolyságuk jele volt.

- A szüleit még egy éves korában megölték. Az egyetlen emléke a szüleiről a haláluk volt. Ezután a nagynénjéhez került. Sosem volt része szeretetben. Már egészen kis korában belenevelték, hogy őt nem lehet megszeretni. A nagybátyja minden ok nélkül verte. Brutálisan. A Roxfort volt az első otthona, ám mint azt ti is tudjátok, nem volt veszélyektől mentes. Múlt évben meghalt a szerelme. Végig kellett néznie a szenvedését. Utána folyamatosan haltak meg azok, akiket szertett, vagy megbízott bennük. A neveltetése miatt azt hiszi, hogy ez az ő hibája. Most is azért rohant ki, mert fél. Nem attól, hogy nem szeretjük. Attól fél, hogy nem fog tudni megvédeni minket, hogy mi, akiket megszeretett, mi is meg fogunk halni.

- Miért fél ettől? Egyáltalán honnan jött ide?

- Egy másik univerzumból jött. Ott Voldemort átvette a hatalmat. És mindenkit megölt, akit Harry szeretett.

- Ez borzalmas – suttogta Tobias.

- Az – értett egyet Draco. – Ezt mind leggilimenciával tudtad meg?

Perselus csupán bólintott.

 

Közben a Roxfort folyosóin…

- Harry, kérlek, állj meg! – kiáltott Narcissa az előcsarnok bejáratánál. Épphogy sikerült Harryt követnie az átjárókon. Lihegve ment Harryhez, aki hajlandó volt végre megállni.

- Igen? – kérdezett érdeklődést tettetve.

Narcissa közeledni kezdett a fiúhoz, de ő hátrálni kezdett. Mindenképpen meg kell tartania a három lépés távolságot. Miért nem értik meg?

- Harry, beszélnünk kell.

- Mindent elmondtam, ami olyan volt. És ha ezt nem veszitek tudomásul, akkor is ez van. Nem kényszeríthettek az örökbefogadásra.

Narcissa könyörgőn nézett a fiúra. Sajnálta, hogy hirtelen ennyire hidegen viselkedett velük Harry. Ugyanakkor meg is értette. Szeretne adni egy esélyt ennek a sokat megélt fiúnak. Lehet, hogy az eddig átéltek miatt felnőtt, de még mindig nagyon nagy szüksége van a támogatásra.

- Harry, tisztában vagyunk a kockázatokkal. És elfogadjuk őket!

- Én viszont nem fogadom el! Nem hagyhatom, hogy ti is meghaljatok azért, mert én még nem küzdöttem meg azzal a szörnyeteggel! Márpedig veletek is végezni fog! – tört ki kétségbeesetten.

- Ó, Harry! Itt minden tanár nagyon komoly képzést kap védekezésből. Ezt fejlesztjük még egy kicsit, és meg tudjuk védeni magunkat. A jóslat nem azt mondja ki, hogy egyedül kell legyőznöd. Biztosan rengetegen fognak melléd állni. És nem fogod tudni egy szerető család nélkül túlélni a háború borzalmait. Most is az összeroppanás szélén állsz. Most még tudunk segíteni. Csak bízz bennünk!

Narcissa beszéde láthatóan felkavarta az amúgy is zaklatott gyereket. De ez hatott, mert Harry odament hozzá, hogy együtt térjenek vissza a lakosztályukba. Fogalmuk sem volt róla, hogy valaki kihallgatta a beszélgetést.

- Tudtommal északon nincs háború. – mormogta James. Mindenképpen ki fogja deríteni, hogy ki ez a fiú.

Harry visszatérve is feszült volt. Sajnálta, hogy nem értették meg: a vesztükbe rohannak. Aki Harry Potterrel közeli barátságba kerül, azt megölik. Ő tanult a barátai halálából, és nem akart még egy családot tönkretenni. De olyan jó érzés volt, hogy végre valaki törődött vele. És Voldemort még nem találta meg a kaput.

- Sajnálom. – suttogta. Perselus bólintott, majd elkezdett beszélni a többiekkel.

Harry nem szólt hozzá semmihez, de figyelmesen hallgatott. Már korábban rájött, hogy akik nem vesznek részt aktívan a társalgásokban – csak hallgatják őket -, azok sokkal többet tudnak, mint bárki  más. Már csak a képesség kell, hogy megszűrhesd, mi igaz és mi nem.

Harry jobban meg akarta ismerni az új családját. Számított rá, hogy lesz még ilyen rohama. Mert még most sem fogta fel, hogy ennyire nyíltan mellé álljon valaki. Eddig csak két ember állt ki nyíltan mellette, és ők halottak voltak.

Bár Harry látta Ront és Hermionét, de emlékezett még Dumbledore szavaira: Nem mindenki az, akinek látszik. Tavaly sokszor próbálta ezzel a mondattal biztosítani, hogy Piton nekik kémkedik. Harry sosem hitt benne. És igaza volt. Piton itt rendes ember, tehát az ottani becsapta Dumbledore-t.