Sziasztok! 

Itt az új fejezet, fogadjátok szeretettel :)

UI.: Bocsi a késésért :(

3. Ki is az a Harry Potter?

Narcissa reggel nyolckor keltette a gyerekeket. Fiai fel is keltek, de Pottert nem tudta felébreszteni. Lehet, hogy elveszítette az eszméletét. Nem csodálkozott volna. Az a szegény fiú jó sokat szenvedhetett.

Kivételesen az egész család együtt ment a Nagyterembe. Vasárnap lévén nem voltak sokan, így mindig ebben az időben jártak reggelizni. A tegnapi nap izgalmai miatt nem ebédeltek és vacsoráztak. Narcissa kicsit aggódott Potter miatt, de Perselus szerint nem fog felkelni. Ettől kicsit sikerült megnyugodnia.

Harry lassan nyitotta ki a szemét. Nehézkesen felült, és észrevette, hogy egyedül van. Egy gyors bűbáj azt is megmutatta, hogy senki sem tartózkodott a lakosztályban rajta kívül. Kiment a nappaliba, és kezébe vette az ismerős könyvet.

- Szerinted tényleg van esélyem a boldogságra? A családra? – lehullott egy könnycsepp, de nem hagyta, hogy a többi is utat törjön magának.

Perselus és Tobias hamar végeztek, és mindketten hallották a kétségbeesett kérdést. Hallották a reszketeg sóhajt is, de tapintatosan megvárták, míg összeszedi magát.

- Köszönöm.

Mindkettejüket meglepte Harry, mert nem mutatta, hogy észrevette volna őket.

- Sikerült elolvasni a könyvet, uram?

- Igen.

- Akkor, ha a többiek végeztek, tudok mesélni. – Nem kellett sokat várniuk. Mindannyian leültek, Harry pedig a kandalló mellé állt.

- Rólam annyit érdemes tudni, hogy a szüleim meghaltak. Még egy éves koromban ölte meg őt egy varázsló, Tom Denem. Ma ismert neve Voldemort alias Tudjukki vagy Ő, Akit Nem Nevezünk A Nevén. Egy jóslat miatt támadta meg a családomat. Engem is megpróbált megölni, de édesanyám szeretete megvédett, és túléltem. Így lettem én A Fiú, Aki Túlélte, vagy ha úgy tetszik A Kiválasztott.

- Miről szól a jóslat? – kíváncsiskodott Tobias.

- Várj, annak külön története van. Haladjunk csak szép sorjában. Dumbledore igazgató úr kimentett a ház romjai alól, és elvitt egyetlen élő rokonomhoz. Csakhogy, a nagynéném kérdezése nélkül, egyszer csak otthagytak a küszöbön. Vele és a családjával éltem. Ottani szánalmas életemről nem szeretnék beszámolót tartani, ha lehet. Tizenegy éves koromig úgy tudtam, hogy a szüleim autóbalesetben haltak meg, és az apám alkoholista, az anyám pedig utcalány volt. A tizenegyedik szülinapom megváltás volt. Akkor jött Hagrid, aki odaadta a levelemet. Az első év igazán érdekes volt. Szereztem barátokat, harcoltam egy trollal, találkoztam Voldemorttal, aki megszállta az egyik tanáromat.

- Várj, te harcoltál egy trollal? – Draco magas hangon kérdezte.

- Aha. – de nem fejtette ki bővebben. Neki ez a történet tabu volt. - Másodikban kiderült, hogy párszaszájú vagyok. Egész évben egy Baziliszkusz rohangált a kastélyban. Sokan kővé dermedtek, de senki sem halt meg. Minden áldozatra én találtam elsőként, és a párszazsájúságom miatt azt hitték, hogy én vagyok Mardekár leszármazottja. Én Draco Malfoyra gondoltam. De nem ő volt az. Év végén sikerült lejutni a Titkok Kamrájába. A tanárunk egy törött pálcával törölte az emlékeit, én pedig megmentettem Ginnyt. (Ő haldoklott, mert a napló megszállta, és elvette az életerejét.) Találkoztam Tom Denemmel, a karomba fúródott egy Baziliszkusz foga és Fawkes megmentett.

- Miért volt törött a pálca?

- Ron Weasley a barátom volt. Ő eltörte a pálcáját, és nem volt pénze újra. Együtt mentünk le a Kamrába. Harmadikban a keresztapám megszökött Azkabanból, és azt hitték, engem akar elkapni. Végül kiderült, hogy Sirius Black ártatlan, és Peter Pettigrew árulta el a szüleimet. De a patkány elszökött, és a keresztapám bujkálni kényszerült.

- Ez hogy derült ki?

- Szellemszállás. Három kíváncsi gyerek. Egy animágus. Találd ki! Negyedévben megrendezték a Trimágus Tusát.

- Mondd, hogy nem vettél részt rajta! – kiáltott kétségbeesetten Narcissa.

- Nem szeretnék hazudni Mrs. Piton. Részt vettem rajta. A korhatár tizenhét év volt, egem mégis benevezett valaki. Az SVK tanárom segített végigjutni. Közben megtanultam az Imperius ellen védekezni. A harmadik próba volt a legrosszabb. Megfogtuk én és Cedric a kupát. De a cél helyett egy temetőbe jutottunk. Tudtuk, hogy ez nem a Tusa része. Cedric még csak körül sem nézett; máris megölték. Engem egy sírkőhöz kötöztek. A véremmel Voldemort visszatért, nekem meg valahogy sikerült megmenekülni.

- Ki nevezett be téged?

- Egy halálfaló, (ők Voldemort szolgái) aki Alastor Mordonnak adta ki magát. Ötödévbe meghalt Sirius. Nem sokkal később elkezdődött a háború. Borzalmas volt. Közel ötszáz gyerek halt meg. A túlélők a kastélyban maradtak. Kellett az elsőéveseket is kiengedni! – bosszankodott hangosan. - Az az év mindannyinkban megölte a reményt. Ekkor tudtam meg a jóslatot is. Elzárták a menekülő utat, a kandallót és az élelmiszer ellátásokat. A halálfalók gyerekei kimenekültek, és jobb életben reménykedtek. A túlélők száma folyamatosan csökkent. Rendszeresen próbáltak kiszökni. Így meghalt Ron és Hermione. Idén Remust ölték meg. Tegnapelőtt tudtam meg, hogy Remus is meghalt. Dumbledore akkor adta nekem a könyvet. Megjelent a hátulján egy vers. És reggel itt ébredtem fel.

- Miről szól a jóslat?

- Huh. Megpróbálom szó szerint idézni. „Közeledik az egyetlen, ki diadalmaskodik a Sötét Nagyúr fölött. Azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele. A hetedik hónap halála szüli őt. A Nagyúr egyenrangúként jelöli meg őt. De benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. Nem élhet az egyik, míg él a másik.

- Nem túl bíztató kilátások. – felelte Draco.

- Honnan tudjátok, hogy te vagy az? – Piton mindig a lényeget kérdezi.

- Ez nagyon jó kérdés professzor. Az elején két gyerekre volt igaz a prófécia. Neville és én jöhettünk szóba. De Voldemort döntötte el, hogy engem választ ki. Azzal, hogy megpróbált megölni, de anya áldozata megvédett, túléltem. Adott nekem képességeket is. De a sebhely biztosít egy kapcsolatot köztünk.

Mindenki a gondolataiba merült. Az, hogy Harry ennyire kitárulkozott előttük, nagyon bátor dolog volt.

- Melyik ház tagja voltál Harry? – kérdezte Tobias.

- Griffendél.

- Tényleg, hogy osztják majd be? – kérdezte Narcissa.

- El kell mondani Dumbledorenak. – felelte Piton.

Harry nem figyelt rájuk. Észrevette, hogy az órával történt valami. Közelebb ment, és látta, hogy megjelenik egy új mutató. Ijedten nézett a feliratra. Harry James P. Piton rajta az ő képével.

- Úristen.

Még senki sem vette észre őt.

- De akkor mi legyen? – kérdezte Tobias.

Ekkor észrevették a sápadt fiút az óra előtt.

- Az órának van ötlete. – suttogta.

- Harry te nem is reggeliztél! – kiáltott fel Narcissa. – Na, gyere, még a végén el fogsz fogyni.

Perselus végig nézte a fiút a beszámoló alatt. Mozgalmas élete lehetett. Figyelte, ahogy az órához megy, elsápad és megszólal. Ez azt jelentette, hogy a család befogadná őt. Ezzel nem volt problémája, de ő neki valami hiányzott a beszámolóból. Egy fontos részlet. A családi élete. Addig nem képes befogadni, amíg el nem mondja.

Odament a fiúhoz, aki csak pár falatot evett.

- Talán nem ízlik a koszt Mr. Potter? – A gúnyos megjegyzésre megrándult a fiú.

- Nem, uram nagyon finom, de éheztem az elmúlt fél évben. Nem tudnék rendes adagot enni. – Ennek ellenére nyugodt hangon válaszolt.

- Csak annyit akartam mondani, hogy hajlandó vagyok örökbe fogadni magát, ha elmeséli az életét a családjánál.

Harry sóhajtott és beletemette az arcát a kezébe. Nagyon nem akart a Dursley családnál töltött életéről beszélni, de ez fontos volt.

- Rendben, uram, de csak magának vagyok hajlandó beszélni róla.

Bementek a férfi irodájába. Piton az íróasztal mögé ült, Harry pedig vele szemben foglalt helyet.

- Nocsak, Mr. Potter nem akar állva maradni? – Harry fáradtan sóhajtott. Tehát itt is kinézte magának. Remek.

- Ami azt illeti nem, uram.

- Hallgatom.

- Elhanyagoltak, tizenegy évig gardróbban laktam, utána kaptam egy rendes szobát. Házimanó voltam gyakorlatilag. Ha valamit rosszul csináltam, megbüntettek.

- Még mindig titkol valamit.

- Mindenkinek vannak titkai uram. Mindent elmondtam, ami olyan volt.

Harry kiment a dolgozószobából és csatlakozott a többiekhez.

- Mi lesz veled Harry?

- Az apátok örökbe fog fogadni. Remélem.

- Miért csak reméled?

- Feltételekhez van kötve. – De nem fejtette ki bővebben.

- Menjünk sétálni. – vetette fel Draco, hogy oldja a kínos csöndet. Ez az ötlet mindenkinek tetszett, így kimentek a roxforti birtokra.

Kellemes idő volt szeptember ellenére. Nagyon sok diák volt kint a birtokon.

- Csak az a beképzelt Potter ne lenne itt!

- Kicsoda?

- Justin Potter. Egy évvel idősebb nálunk, és azt hiszi, hogy ő a lelke mindennek.  Mindig is mi voltunk a célpontjai. És most már te is. Weasleyék odavannak érte. Amikor az ikrek ide jártak sokkal rosszabb volt. És még Finnigan meg Thomas a fő csatlósa.

- Aha, értem.

Csendben sétáltak a tó partján, mikor valaki megszólította őket hátulról.

- Csak nem a két Piton? És ki van veletek? Egy újabb áldozat? – Tobiasnak most fogyott el a türelme. Draconak kellett lefognia. De Harry nem fordult meg.

- Fogd be Potter.

- És ki az új barátotok? – nyomta meg az utolsó szót gúnyosan. Harry lassan megfordult. Majdhogynem vicces volt Justin zavarodott arca.

- Harry Piton vagyok. Valami bajod van?

- Még egy Piton? Mi lesz ebből tenyészet?

- Ugyan már Potter. Wealeyknél kevesebben vagyunk. Szóval akkor ők is egy tenyészet? – Harry sarokba szorította Pottert. A két vörös hajú gyerek felé fordult. Látszott rajtuk, hogy sértettek. Ő meg nem mutatta, hogy még mindig nem dolgozta fel, hogy élnek. Ellenségként, az igaz, de élnek.

- Piton! Nem fordíthatod ellenem a szavaimat! Sectumsempra!

Harry azonnal kivédte. Az átkok röpködtek, és Harry észrevette, hogy ellenfele főleg Sötét Mágiát használ. A párbaj már jó két órája tartott, de senki sem hívott tanárt. Harry csak védekezett, kereste ellensége gyengepontjait. De hiába, csak nem találta meg. A párbaj alatt végig figyelt arra, hogy olyan pajzsot idézzen meg, ami elnyeli az átkot. Így senki sem sérülhetett meg tőle. Ám ez igen nagy energiát használt el. Az ereje már a végét járta, mikor egy ismeretlen eredetű átok eltalálta. Hátrarepült az erejétől és háta annyira fájt, mint Vernon büntetései után. A hátán való csúszás sem segített rajta.

Nehezen feltápászkodott, csak hogy lássa, hogy Potter szülei megdicsérik a fiukat. Árulást érzett a szívében. Azt hitte, hogy Lily ennél okosabb volt. Nagyon lassan indult a főbejárat felé. De így sem kerülhette el a haragos James Pottert.

- Ki vagy te és mit tettél a fiammal?!

- Harry Piton és nem csináltam semmit.

- Akkor miért van tele kelésekkel?

- Ó eltaláltam. Nagyszerű. - Jelentette ki minden érzelem nélkül. – De legalább nem dobálóztam sötét varázslatokkal. – gúnyolódott.

Térdre esett, és kezdte elveszíteni a külvilággal való kapcsolatát. Ekkor végre James is észrevette, hogy valami nincs rendben. De ekkor odaért Lily is.

- James drágám, Justin szerint a fiú, Piton kezdte.

Harry nem bírta tovább, csak a földre támasztott kezei tartották vissza az összeeséstől. Ebben a pozícióban viszont láthatóvá vált a háta.

- Ó istenem! Hívom Cissát.

- Már nem kell Lily. Nem ártana megnevelni a fiatokat. Eddig is voltak rossz húzásai, de ez mindent felülmúlt. – felelt jegesen Narcissa, majd Harryhez hajolt. – Fel tudsz állni?

- Azt hiszem…

Lassan egyenesedett fel arca tükrözte a fájdalmát, de egy szót sem szólt. Nehezen jutottak el a gyengélkedőre, mert Harry kétszer majdnem elájult. Végül csak sikerült megérkezniük.

Madam Pomfrey diagnózisa alapján mágikusan kimerült, és a sebnyitó átkot használták rajta. Ez a legfeketébb mágia, mégis könnyű elvégezni. Kivédése azonban rengeteg energiát felemészt. Egy heti ágyfogságra lett ítélve.

- Professzor, lenne szíves körém vonni egy némító bűbájt?

- Persze drágám. – Narcissa nem értette a fiú kérését, de elvégezte a bűbájt, majd magára hagyta a fiút, hogy értesítse a családját a fejleményekről.

Még csak nem is ismeri, de máris kezdte megszeretni. Különös fiú volt, és volt rajta valami furcsa… Nem látta mosolyogni. Bár, ha az eddigi életét nézi, akkor teljesen meg tudta érteni. Tudta ő is, hogy titkol valamit Harry, de nem érezte elég bizalmasnak a kapcsolatukat ahhoz, hogy erről kérdezze. Gyorsított az iramon, így öt perc alatt megérkezett. Hallotta férje kiabálását.

- MÉGIS MI A MERLIN TÖRTÉNT! MONTAM, HOGY KERÜLJÉTEK AZT AZ ÁTKOZOTT POTTERT!

Erre lépett be a család egyetlen női tagja. Perselushoz ment átkarolta, majd a fülébe suttogta:

- Később Perselus, még nem is tudjuk, hogy mi történt.

- Anyu, Harry rendbe jön? Mi van vele? – Narcissa élvezettel nézte, hogy gyermekei milyen jól kijönnek az égből pottyant fiúval.

- Rendbe fog jönni, de egy elég sötét átok találta el. Viszont szeretném hallani a történetet.

- Mi csak sétálni mentünk. Aztán Potter hátulról jött. Először csak gúnyolódott velünk, de Harry visszavágott a piszkálódásra, és erre Potter elkezdett átkozódni. Nagyon sok sötét varázslatot használt, és nem tudtunk segíteni a kivédésében. Apa, figyelj, ez nem Harry hibája volt. Csak arra szólt vissza, mikor tenyészetnek hívott minket. Igazi mardekáros! – nevetett Tobias.

- Szerintem nézzünk be hozzá. – Perselus javaslatát mindenki örömmel fogadta.

A Sors Ajándéka 2. Egy másik univerzum

Sziasztok!

Remélem tetszett az előző fejezet. Kérlek írjatok építő kritikákat :)
Itt a második fejezet:

2. Egy másik univerzum

Harry reggel kipihenten ébredt. A háború alatt már el is felejtette, hogy milyen jó volt ez az érzés. Lassan nyitotta ki a szemét, attól félve, hogy ezután nem tudja majd kirekeszteni az igazságot. Remus halála nagyon megrázta, és nem volt felkészülve az igazságra, miszerint régóta vesztes csatát vívnak.

De valami nem stimmelt. Nem a szokásos griffendéles ágyban találta magát. Mélyzöld baldachin vette körül ágyát, rajta ezüst kígyók tekergőztek. Ez nem lehet igaz! Mit keres a mardekáros hálóteremben? Meg kell keresnie azt az átkozott könyvet. Ha a sejtései igazak… akkor kell találnia valakit, akinek mindent elmondhat. Körülnézett az ágyában, a párnája alatt, a ládában, sőt még a fürdőben is. De a könyv nem volt sehol.

Harry magába roskadva ült a klubhelyiségben. Az, hogy nem volt meg a könyv, azt jelentette, hogy nem tudja igazolni magát. És akkor senki sem fog hinni neki. Észbe kapva, hogy lassan a többiek is felkelnek, felöltözött, és meglepve tapasztalta, hogy valóban mardekáros ebben a világban. Ruhái pár számmal nagyobbak voltak rá, de remélte, hogy ez nem látszik meg rajta.

Jelenleg fontosabb dolga is volt ennél, úgyhogy remélte, hogy ebben a dimenzióban rendesen tartja a cuccait. Imáját meghallgatták az istenek, mert csakugyan megtalálta az órarendjét. Nem volt boldog attól, amit rajta látott. A jóslástan és a mugliismeret kivételével minden tantárgyból jár a RAVASZ előkészítőre. Rémülten fedezte fel, hogy mennyi mindent kell még bepótolnia. Itt a tananyag jóval több volt, ráadásul számmisztika és rúnatan tudása egyenlő volt a nullával. Gondolataiból egy gyűlölt hang rázta fel.

- Nem jössz reggelizni, Tobias?

Harry dermedten állt. Ez tényleg Malfoy hangja volt? És tényleg Tobiasnak szólította? Úristen, itt sokkal több probléma van annál, hogy nem tudja az anyagot!

- Tobias?

- Megyek már. – Megfordult és szemben találta magát Malfoy megzavarodott tekintetével. Nem törődött vele, inkább elindult a Nagyterem felé. Nem sokkal később hallotta, hogy követik.

Emlékezett még, hogy hogyan juthat a legrövidebb úton a Nagyterembe, de nem tudta, hogy az e világi Harry mennyire ismeri ki magát a kastélyban. Neki a bujkálással eltelt egy év alatt sikerült kiismernie a kastély minden pontját. Tehát a jól bevált klasszikus úton közelítette meg a célját.

Azonban, ahogy a Nagyterembe ért, megfagyott a vér az ereiben. A Griffendél asztalánál ült Ron, Hermione, Ginny és Seamus, meg mindenki, aki meghalt. Aztán a tanári kart figyelte meg. Az ott látottaktól még jobban elsápadt. Ott ült James és Lily Potter, Sirius, Remus, Mrs. Malfoy, Piton és Dumbledore. Ekkor már feladta a hiábavaló küzdelmet a dolgok megértésével kapcsolatban. Kábultan hagyta, hogy leültessék a mardekár asztalához, gépiesen enni kezdett, majd pár falat után letette a villát a kezéből, és meredt a semmibe.

Alig jutott el a tudatáig Draco kétségbeesett kiáltása…

- Apa segíts!

… hogy mindenki őket nézi…

- Sokkot kapott.

… és hogy Draco apja Piton. Alig érezte, hogy egy hideg üvegcsét nyomnak a szájához, hogy engedelmesen megissza a főzetet, majd minden elsötétült körülötte.

Perselus balsejtelemmel ébredt fel. Tudta, hogy valami történni fog a mai napon, de arra nem gondolt, hogy ilyen hamar meg fogja tudni, hogy mi az. Mikor beléptek a fiai a Nagyterembe, már látta, hogy rossz előérzete nem volt alaptalan. Eleve a tény, hogy Harry nem úgy nézett ki, mint tegnap, elég gyanúra adott okot. Rossz gondolat kezdett megfogalmazódni az elméjében. Ebben akkor lett biztos, mikor a fia körbenézett a teremben és percről-percre egyre sápadtabb lett. Azt is látta, hogy Draco vezette az asztalhoz. Az ő fiai soha nem csináltak volna ilyet. Mindkettő túl büszke volt ahhoz, hogy vezessék egymást.

Most pedig itt ül a gyengélkedőn a fiával és tehetetlenül nézik, amint a másik fia – vagy az, aki kiadja magát a fiának – fekszik az ágyban. Nem sokkal később Draco megszólalt:

- Apa, Tobias meddig marad kiütve?

- Nos, erős érzelmi sokk érte, így lehet, hogy csak pár óra múlva ébred fel. Ez igazából attól függ, hogy mennyire gyorsan tud megbirkózni az új helyzetekkel.

- Szóval szerinted sem az, akinek kiadja magát? Reggel is teljesen megmerevedett, mikor hozzászóltam.

- És sokkal soványabb is, és beesettebb az arca. Viszont nem áll a százfűlé főzet hatása alatt, és nem alakították át a kinézetét bűbájokkal.

- Ezt honnan tudod?

- Varázslat, fiam.

Nem beszéltek tovább, mert Harry ébredezni kezdett. Sokáig tettette, hogy alszik. Ez jól ment neki a Dursleykkel eltöltött évek után. Miután kihallgatta a beszélgetést, rájött, hogy lebukott – azaz nem bukott le, de észrevették – ezért valóban felkelt.

Nem sokkal Harry ébredése után Piton karon ragadta, majd az igazgatói irodába rángatta az idegen fiút. Harry körülnézve az igazgatói irodában egy kicsit megnyugodott. Ez legalább ugyan olyan volt, mint emlékezett rá. Fawkes is ott ült a sarokban. Amint észrevette Harryt, elkezdett trillázni, és csak Harry hallotta a lágy hangot.

- Harry Potter, én tudom, ki vagy. Dumbledorenak nem szabad tudni rólad. Nem mondhatsz neki semmit…

Harry fejében visszhangot vert az utolsó mondat. Tehát Dumbledoreban nem lehet megbízni. Ez kissé megnehezíti a helyzetét, de ha itt nincs háború, akkor könnyebb dolga van. Nem gondolkozhatott sokáig, mert az igazgató megérkezett.

- Üdvözöllek barátaim. Minek köszönhetem a látogatásotokat?

- Dumbledore professzor. – biccentett Harry nyugodtan. Az okklumencia és legilimencia mestere volt, tudása még Voldemortén is túltett. Érezte a behatolást, de könnyen kirekesztette az igazgatót az elméjéből. Látta a szemében a megdöbbenést, amit szerencsére Piton félreértett.

- Albus. Nem akarlak zavarni, de fontos ügyben jöttem. Ez a fiú – lökött egyet Harryn, aki ettől elesett – nem az én fiam.

- Értem. Ez esetben azt javaslom, hogy kérdezzük ki.

Ezzel előhozott egy üveg Veritaserumot. Kérdőn nézett Pitonra, aki biccentett. Mielőtt bármit csinálhattak volna, Harry Fawkes mellé lépett, és beszélni kezdett.

- Nem itathatják meg velem. – A felháborodott tekintetek láttán magyarázni kezdett. – A törvény szerint a szülő vagy gondviselő beleegyezésével engedélyezett a szérum használata. Mivel azzal vagyok meggyanúsítva, hogy nem vagyok Piton professzor fia, ezért automatikusan kivonnak a felügyelete alól, és nekem nem lesz gyámom, ami azt jelenti, hogy amíg új gyámot nem találnak nekem, addig én szabadon dönthetek a sorsomról. Tehát nem egyezek bele a bájital használatába. – Beszéde után meghallotta Fawkes hangát. „ Igazad van, és ezt a mágia is észleli. Amit viszont senki sem tud az az, hogy ez esetben hatástalan marad a szérum. Ezt talán az előnyödre is válhat. Mert az biztos, hogy megitatják veled.”

És igaza lett. Mielőtt még észbe kaphatott volna, Piton és Malfoy mellette termett, lefogták, az igazgató pedig leöntött a torkán a Veritaserumot. Harry fulladozott, mert nem tudta rendesen lenyelni. Mire befejezte a köhögést, addigra érezte, hogy elkezdett volna hatni. Gyorsan rendezte, vonásait, és szeméből eltüntette a fényt.

- Mi a neved?

- Tobias Piton.

- Mikor születtél?

- 1980. július 31.

- Hány éves vagy?

- Tizenhat.

- Miért adod ki magad Tobiasnak?

- Nem adom ki magam. Én Tobias Piton vagyok.

Jelzett neki a szérum, hogy a hatás elmúlt, így újra rendezte a vonásait, és tettetett gyűlölettel nézett körbe.

- Apa, most nagyot csalódtam benned. Ha már hiszel nekem, akkor beszélhetünk. – kiviharzott az irodából. Lement egészen a bájitalmester lakosztályáig, és ott várt új családjára. Nem kellett sokat várnia, szinte rögtön utána jöttek a többiek is az igazgató kivételével.

- Bent mindent elmondok. – Szólt oda nekik, mielőtt Piton üvöltözni kezdett volna. Hirtelen megjelent egy könyv a kezében. Reménykedve ránézett, és mikor látta, hogy az a könyv az, jelentősen megkönnyebbült. Piton intett neki, majd bementek a lakosztályába.

Tágas nappaliban találta magát, amit sötétkék falak és fehér szőnyegpadló jellemzett. Jobb oldalon egy hatalmas szépen megmunkált kandalló állt, előtte egy ovális dohányzóasztal. Szélén két nagy sötétbarna bőrfotel, a kandallóval szemben pedig egy háromszemélyes kanapé fogadta az érkezőket. Az ajtóval szemben egy szűk folyosóra lehetett látni, ahonnan három ajtó nyílt. Baloldalon egy nagy étkezőasztal volt szintén sötétbarna színnel.

Személy szerint Harrynek nagyon tetszett ez a szoba. Talált még egy órát pontosan az ajtó mellett. Megnézte, és négy nevet talált rajta: Perselus Piton, Harry Piton, Draco Piton, Narcissa Piton. Mindegyik név az otthon feliratra mutatott. Piton mellélépett, megnézte az órát, majd gyanakvó pillantással illette Harryt.

Nemsokára Narcissa is előkerült. Észrevéve a feszült hangulatot, csak ennyit kérdezett:

- Mi történt drágám? – Perselus arca ellágyult a feleségére nézve. Hirtelen azt érezte, hogy bármivel meg tud birkózni.

- Ez nem Tobias. – Mutatott Draco Harryre. Harry végigfuttatta kezét a haján akaratlanul is felfedve a sebhelyet. Csak a többiek döbbent tekintetére kapott észbe. Tehát az itteni Harry nem esett áldozatul a halálos átoknak.

- Tobiasnak nem volt ilyen sebhelye. – hökkent meg Narcissa.

- De Tobias nem is élte túl a halálos átkot. De most nem ez a lényeg. Ha a ti drága Tobiasotokat keresitek, nem ártana megnézni a szobájában. – tette hozzá gúnyosan.

Draco azonnal elindult, és nem sokkal később döbbenten állt meg az oldalán Tobiasszal. Mindenki feszülten bámulta a két fiút. A különbség köztük csak a sebhely volt. Na meg a Piton gyereknek nem volt sápadt és beesett arca és a szeme is fekete színben pompázott. Csak Harry nézett ki nyugodtnak. De ez sem tartott sokáig, mert hirtelen megfájdult a sebhelye, és nem érezte a külvilágot.

A Roxfortban lépkedett, és elégedett volt, hogy végre sikerült áttörni a kastély védelmét. A Nagyterem felé tartott, ahonnan szörnyű sikolyokat lehetett hallani. Benézett, és látta, hogy azt a megmaradt maroknyi embert kínozzák hű szolgái. Dumbledore kínzását külön öröm volt nézni.

- Álljatok! – intett Luciusnak. – Öreg barátunk mondani akar valamit.

- Úgysem találod meg Harryt, Tom.

- Avada Kedavra. – Ez volt a jel, mire minden túlélőt megöltek.

Harry hirtelen egy teljesen más szemszögből látta a történetet. Már nem Voldemort szemével. Úgy látta, mint a merengőben. Külső szemlélőként állt. Voldemort bosszús volt, amiért Potter már megint megszökött, és ezt sok halálfaló kínzásával tudatta.

- Harry Potter bárhol is vagy, az elméd az enyémhez van kötve. Mostantól pokollá teszem az életed.

És Harry is érezte az átkokat. Minden átkot. És már hitt Voldemortnak. Az élete pokollá fog változni.

Perselus tért észhez elsőként a döbbenetből, de mielőtt számon kérhette volna a fiún a történteket, az hirtelen a homlokához nyúlt, majd összerogyott. Gyorsan felemelte a fiút – rémülten vette észre, hogy milyen könnyű -, és lefektette a kanapéra. Látszott, hogy hatalmas fájdalmai vannak, bár egy hangot sem adott ki. Perselus, Harry és Draco három órán keresztül próbálták valahogy felébreszteni a fiút, de nem jártak sikerrel. Fél óra múlva, mire kifogytak az ötletekből, Harry magától is felébredt.

Teste tűzben égett, minden mozdulat hihetetlen fájdalmat jelentett. Kinyitotta a szemét, és érezte, hogy minden ízében remeg. Látta a megkönnyebbülést a többiek arcán, ő meg igyekezett elnyomni a fájdalmat. Lassan kezdett kitisztulni a tudata, de a fájdalom nem akart szűnni.

- Kaphatnék egy bájitalt a Cruciatus utóhatásai ellen? – kérdezte erőtlen hangon. Draco már indult is, de mikor visszaért, az apja leszidta.

- Honnan veszed, hogy a fiú tudja, milyen bájital kell neki?

- Professzor, akkor szórjon rám egy Diagnosztikai Bűbájt. De nem sokáig maradok öntudatomnál, szóval kérem, siessen. – Piton valószínűleg kicsinálja majd a szemtelenségét, de most tényleg nagy fájdalmai voltak.

Piton gyorsan megcsinálta a bűbájt, és meglepte, hogy a fiú tényleg tudta, mi kell neki. Segített neki felülni, és megitatta vele. Harry érezve, hogy használ a főzet, ellazult, és lehunyt szemmel várta a kérdések kavalkádját.

- Ki vagy te? – sziszegte Piton. Harry beletörődötten sóhajtott.

- Harry James Potter. Apám James Potter volt, anyám Lily Potter. Mindketten meghaltak. És mielőtt közbeszólnának – elővette a könyvet – ezt kérem, olvassák el. – Tobiasra pillantott – Nem baj, ha ezt kölcsönveszem? – Mutatott a talárra.

- Dehogy baj. Nem maradnál nálunk éjszakára?

Harry körülnézett, és látta Piton gyilkos pillantását. Megrogytak a vállai, és bocsánatkérőn nézett mására.

- Szívesen maradnék, de engem nem látnak szívesen. – Ezt a mondatot sikerült úgy mondania, hogy mindenki elszégyellje magát. Látszott a fiún, hogy nem ez az első visszautasítása.

- Érdekes vagy. – Döntötte el Draco. – Apa kérlek, hadd maradjon velünk!

Látva fiai könyörgő tekintetét, Perselus kelletlenül rábólintott. Nem volt baja Jamesszel és Lilyvel, de ez a gyerek nem igazán hasonlított rájuk. Azt is látta, hogy most Potter igazat mondott.

Harry kimerülten hallgatta Draco csevegését Tobiasszal. Olyan érzése támadt, mintha mindig is ide tartozott volna. De az, hogy Piton nem kedveli őt… Harry csak remélni tudta, hogy nem lesz pokol az élete. Fájdalmat kezdett érezni. Először nem tudta, hogy miért, de aztán eszébe jutott a vízió és megtántorodott. Most már mindenki meghalt, aki a másik világhoz kötötte. Hirtelen robbant a testébe az eddig csillapított fájdalom. Megállt és hangosan zihált, próbálva úrrá lenni a fájdalmon.

Draco és Tobias látták, hogy Harry lemarad, majd hangosan zihálni kezd. De miért? Egymása néztek, és gyorsan eltámogatták új barátjukat az ágyig. Draco odaszaladt az apjához, aki a könyvet olvasta.

- Apa, Potter rosszul van.

- Mi történt? – kérdezte, s már rohant is.

- Nem tudom. Lemaradt, majd gyorsan vette a levegőt. Te jó Merlin! Elmúlt a főzet hatása.

- És nem adhatok neki újat, különben függő lesz. Sajnálom fiúk, de hosszú éjszaka elé néztek.

Eközben Harry nagyon igyekezett nem felkiáltani. Lehet, hogy az alvás segített volna, de ki tud így aludni?

Az éjszaka kínzó lassúsággal telt Harry számára, és valamikor hajnalban már nem bírta tovább. Ráborult a sötétség jótékony leple.