Újabb fejezetet hoztam, remélem kiengesztel a hosszú várakozási idő miatt. Kérlek ne harapjátok le a fejem, de értsétek meg, ne, lehetett mindenkit kedvessé írni.
Remélem élvezni fogjátok!
Dana

7. A legnagyobb bűn

Újabb hetek teltek el és Lily szépen megszokta, hogy James és ő már nem laknak együtt. Barátai sokat segítettek neki ebben a vészterhes időszakban. Justinnal is annyi időt töltött, amennyi idejéből tellett. A fia viselkedése sokat változott, bár a többiek nem nagyon vehették észre, de azért megtörtént. Már nem kötött bele mindenkibe, de a Pitonokkal még mindig nem igazán jöttek ki.

Lily büszke volt a fiára, és tudta, hogy mennyire fáj neki, hogy az apja még csak feléjük sem néz. Volt férje viselkedése felháborította, ugyanakkor elszomorította. Utólag próbálta megkeresni, hogy hol rontották el, de nem tudta. Egyszerűen nem bírt rájönni. Nyugtalanította, hogy nem jött rá, mi lehetett a gond.

Várta már a Harryvel való különórát. Az első napokban még csak a hetedéves tananyaggal kezdtek, de mikor látta, hogy lelkes diákja mennyire hamar elsajátítja a bűbájokat, áttért a mágia magasiskolájára.

Lily minden különóra után kellő ösztönzést kapott a tanításhoz. Az, hogy Harry szerette ezt a tantárgyat, megmutatta neki, hogy van olyan diákja, akit igenis érdekel a bűbájok kimeríthetetlen tárháza. Minden óra külön élmény volt, kiderült, hogy tanítványának hatalmas fantáziája van. A fiatal nő örömmel hallgatta sokszor hasznos, néha vicces ötleteit.

- Jó napot, Tanárnő! – köszönt Harry. Sok időre volt szüksége ahhoz, hogy eldöntse, meg meri e kockáztatni a különórák alatt kialakuló bizalmat. Félt, hogy elárulja a titkait, melynek egy részét még a családja sem tudja.

- Szia, Harry. Mára egy kis gyakorlást terveztem, utána pedig megtanítom neked a rejtőzködést.

- Tanárnő…

- Igen?

- Jobban érzi magát? – Harry már látásból meg tudta mondani, hogy Lily Evansnak éppen milyen hangulata van. Sokszor beszélgettek, és a fiú kiismerte a tanárt. Már sokkal jobban nézett ki, mint a válás után.

- Köszönöm, Harry igen. De most kezdjük…

Három órája tartott a különóra. Harry hihetetlenül élvezte az egészet. De már egyre jobban félt. Lily sokszor viselkedett úgy vele, mintha régi barátok lennének. És a fiúnak ezzel nem volt semmi baja, de mi lesz, ha elkezd kérdezősködni? Nem hazudhat majd a szemébe, de nem is mondhatja el az igazat.

- Elég lesz mára – mondta Lily. – Kérsz egy teát?

Harry bólintott. Egy ideig csendben iszogattak, mikor feltűnt Remus. Harry már korábban is találkozott a férfival, de sosem beszéltek egymással. A vérfarkas tekintetében volt valami furcsa, ami Harryt borzongásra késztette. Eldöntötte, hogy igyekszik majd elkerülni.

- Perselus megkért, hogy kérjem el Harryt. – A fiúnak rossz előérzete támadt. Az apja soha nem szakította félbe a különórát. Különben is személyesen tenné meg, nem?

- Rendben. – szólt Lily hidegen. – Mi történt?

- Nem hiszem, hogy közöd lenne hozzá.

- És én megtudhatnám, hogy miről van szó? – Harry nem akart addig elmenni, amíg kettesben kellett maradnia a férfival.

- A folyosón elmondom. – Zavaróan türelmetlen villanás a szemekben, sürgető kézmozdulat. Harry tudta, érezte, hogy nem Perselus kérte el. A professzora akart valamit, ebben biztos volt. Könyörgőn nézett Lilyre, de az asszony csak megrázta a fejét mondván: nem tehet semmit.

Remusnak ekkor fogyhatott el a türelme, ugyanis megragadta Harry karját, majd kiráncigálta a folyosóra. Elrángatta egészen a hetedik emeletre a Szükség Szobájáig. Valószínűleg nem ismerte a történetet, mert nem ment be, ehelyett a falhoz szorította Harryt, és a szájára tapasztotta a kezét.

- Van róla fogalmad, hogy mit művelsz Jamesszel, fiú? – Hangjában fellelhető volt a düh és a féltékenység veszélyes elegye. Harry kezdett pánikba esni.

- Nem? Pedig tudhatnád… James miattad kutat már hónapok óta, és még csak felénk se néz. Minden a te hibád! Mióta megjelentél itt, csak bajt hozol mindenki fejére! A családod is csak szánalomból tűr el! Egyszerűen undorító alak vagy!

A fiú mindent megtett, hogy kiszabaduljon, ám hiába. Rettegett, hogy mit akar művelni vele ez a férfi, és félt, hogy nem találják meg őket időben.

- Elvetted az eszét, Harry Piton. Ezt pedig nem lehet megbocsátani. – lehelete érződött Harry nyakán. A fiú megborzongott, és hirtelen fájdalmat érzett az arcán. Csak most jött rá, hogy Lupin megpofozta.

******

 

Harry még mindig remegve, hullasápadtan botladozott a családjához. Iszonyú volt az elmúlt óra. Belegondolni is félt. Tudta, annyira tudta, hogy valami nagyon rossz fog történni. Harry James Piton úgy érezte, hogy megtört. Voldemort évekig nem tudott elérni semmi hasonlót, de Lupin egy óra alatt összetörte a lelkét, és visszalökte oda, ahonnan indult. Vagy talán mélyebbre.

A másodikon járt, mikor belebotlott Narcissába.

- Harry… te jó ég! Mi történt veled? – Ám Harry képtelen volt megszólalni. A vérfarkas némító bűbája? A sokk? Nem tudta volna megmondani. Erőtlenül zuhant anyja karjaiba, hogy együtt jussanak le a pincébe.

Cissa rémülten támogatta Harryt, aki egész úton kába volt. Felismerte rajta a sokk jeleit, de nem tudta kizökkenteni ebből az állapotból.

És végre megérkeztek. Eljutottak az otthonukhoz. Narcissa segített Harrynek eljutni a kanapéig, majd rögtön férje után kiáltott. De Perselus nem volt otthon. A nő végső megoldáshoz fordult, a jegygyűrűjén keresztül hívta a férfit.

Óráknak tűnt az idő, míg Perselusra vártak, holott az egész csak pár perc volt. Harry az anyja karjaiban remegett, nem tudott túllépni az előbb történteken. Lefagyott, úgy érezte, nem képes gondolkodni, kilátástalannak látta a jövőt.

- Jöttem, ahogy tudtam. Mi történt?

- Nem tudom. Már ilyen állapotban volt, mikor találkoztunk.

Perselus a lehető leggyorsabban igyekezett hozni egy nyugtató főzetet. Ez esetben nem nyugszik meg tőle a beteg, de kizökkenti az állapotából. Kifejezetten sokkos betegeken használják.

Harry ellenkezés nélkül itta meg a főzetet. Hirtelen múlt el a sokk, újra eszébe jutottak a délután történtek, amitől megállíthatatlan zokogásba kezdett. Perselus és Narcissa két oldalról ölelték át. Órákig tartott, mire képes volt megszólalni.

- Tudtam… hogy valami… valami nagyon rossz… fog történni… - zokogta. – Nem lett volna szabad… elmennem vele… ott kellett volna maradnom… Próbáltam varázsolni… de nem ment… lefagytam… nem tudtam… nem tudtam…

- Miről beszélsz, Harry? – Kérdezte Perselus lágyan.

- Lupin bántott. Ő nem ilyen volt. – suttogta.

Szüleibe villámcsapásként hatolt a felismerés. Harry félt, hogy el fognak húzódni, undorodni fognak tőle, nem akarják majd többé, hogy a gyerekük legyen…

De a két felnőtt csak szorosabban ölelte őt.

- Sajnálom. – szólt Narcissa. – Annyira sajnálom.

Perselus hihetetlen dühös volt. Legszívesebben megölte volna Lupint, amiért az ezt tette a fiával. Szegény még mindig csak egy gyerek! Mégis mennyit kell még szenvednie? Ki mondja majd meg, hogy mikor elég? Miért kell neki ezen keresztülmennie? Hiszen nem tett semmit! A gyűlölete hatalmas méreteket öltött. Nem merte elhinni, hogy az az idióta megtette.

Mikor Harry lassan elszenderedett, Perselus megszólalt:

- Vigyázd az álmát. Értesítem az igazgatót és a fiúkat. – Választ sem várva sietett az igazgató irodájába. Szerencse, vagy sem, Lupin is ott tartózkodott. Piton azonnal elkapta, és a nyakánál fogva a falhoz taszította.

- Egy dolgot mondj, amiért meghagyjam azt a szánalmas kis életedet! – Már két kézzel fojtogatta.

Lupin vonyított, mire az igazgató is előkerült. Látva a helyzetet azonnal rászólt Pitonra.

- Perselus, azonnal engedd el!

A férfi elengedte a kékülő fejű férfit. Zihálva nézett az igazgatóra.

- Vádat emelek ellene gyerekbántalmazásért. Kérem, hívja az aurorokat.

- Azonnal, fiam. – Albus gondterhelten sóhajtott. Már rájött, hogy a hatalom nem minden, mert magányos volt. Igyekezett jóvá tenni a dolgokat, Perselusszal, amiért annyira semmibe vette. Lassan a legtöbb emberrel sikerült megbeszélnie az önfejűségét.

Az aurorok kivallatták Lupint, majd elfogták. A tárgyalás időpontja még tisztázatlan volt, de a főparancsnok is bűnösnek tartotta a férfit. Perselus a lehető leggyorsabban távozott, hogy értesítse fiait a fejleményekről.

A fiúkat éppen a harmadik emeleten találta. Gyorsan odament hozzájuk, és csak ennyit szólt:

- Gyertek a lakosztályomba. Azonnal! – sziszegte. Fiai hajlamosak voltak ellenszegülni neki, de nyilvánvalóan látták, hogy most nagyon feldúlt. – Draco tudod, hogy kik Harry barátai?

- Blaise Zambini és Theodore Nott.

Útközben Perselus beszólt a két fiúnak is, mert most minden segítségre szükség volt. Harrynek minden segítségre szüksége volt.

Elérkeztek Perselus irodájába, aki rögtön varázsolt még néhány fotelt. Egy intéssel leültetett mindenkit, ő maga pedig lázas járkálásba kezdett.

- Azért hívtalak ide titeket, mert ti Harry barátai vagytok. Most eljött az ideje, hogy bebizonyítsátok, hogy megérdemlitek a barátságát. – Érezhetően emelkedett a fezsültség. – Harryvel olyan történt meg, amit még egy felnőtt is nehezen visel el, nemhogy egy gyerek.

- Mi… történt? – hebegte Tobias kiszáradt torokkal.

- Bántalmazták. Mind a négyőtöknek segítenie kell, hogy Harry túl tudjon lépni ezen. Talán vissza is esett. Ezt még nem tudom megmondani.

- Ki tette ezt vele? – kérdezett indulatosan Draco.

- Lupin. Az aurorok alig fél órája tartóztatták le. Még nem tudni, mikor kerül sor a tárgyalásra.

- Hol van Harry?

- A lakosztályunkban. – Perselus olvasott a gondolataikban, és megnyugodott, mikor csak Lupin iránt észlelt undort. – Most épp alszik.

 

******

 

Az ősz lassan átfordult a télbe, de Harry még mindig nem tette túl magát a történteken. Családja és barátai rengeteget segítettek, és szerencsére megértették, hogy szüksége van arra is, hogy néha egyedül legyen. Ilyenkor senki nem tudta, hogy hol van. Harry beleszeretett a kert minden részletébe, imádta itt tölteni az időt. Ez a szépség, ami körülvette, emlékeztette, hogy lehetne rosszabb is.

Órák óta volt ezen a helyen, ahol a legtöbbet gyógyult. Tudni szerette volna, hogy mi lehet ennek az oka. Majd megkérdezi az apját. Elmélkedéséből egy halvány derengés vonta magára a figyelmét. Lassan négy szellemalak bontakozott ki előtte. Harry egy ideig tátott szájjal bámult, ám hamar észrevette magát.

Előtte volt… Ott állt előtte Ginny. Nem tudta elhinni, hogy újra látja volt szerelmét. Kit akar becsapni? Hiszen még most is őt szereti! Mellette állt Ron és Hermione, és ahogyan Harry meg tudta állapítani, már egy boldog párként álltak előtte. Mögöttük az igazgató, Harry mentora, akibe első éves korában fektetett bizalma egyre csak mélyült az évek alatt.

- Szia, Harry! – köszönt Ginny. – Szeretnénk veled beszélni. Még egyszer utoljára.

Harry nem tudott válaszolni, csak egy bólintással jelezte, hogy hallgatja.

- Harry… én tudom, hogy neked fájt engem elveszíteni, nekem is fájt otthagyni téged, de kérlek, hidd el, hogy erről nem te tehetsz. Nekünk ez volt a sorsunk. Már megtaláltad a boldogságot. A családot. Amire mindig is vágytál. Tudom, hogy nem könnyű neked, de arra kérlek, hogy húgként emlékezz rám, ne szerelmedként. Én is szeretlek. Mindennél jobban, de neked túl kell lépned rajtam. Legalább próbáld meg!

- Rendben. – Hebegett Harry. Ginny nem tartja felelősnek. De annyi társa meghalt. Miatta ölték meg őket, nem?

- Nem, Harry. – Az igazgató még most is tudta, hogy mire gondol. – Voldemort el akarta foglalni a Roxfortot. Már a te születésed előtt elkezdte a gyilkolást. Te csak egy ürügy voltál, amiért még hamarabb meg akarta tenni. És igazad van. Botor módon pont a háború közepén engedtem meg az elsősöknek és másodikosoknak, hogy kimenjenek. A felelősség engem is terhel, meg Voldemortot is. De nem téged. – Az igazgató szeme csillogni kezdett. – Kicsit elfoglaltam az itteni énemet, hogy észhez térjen. Öröm volt újra veled lenni. Miss Weasley menjünk, nézzünk szét eme pompás kertben.

Harry, Ron és Hermione egyedül maradtak. Harrynek tengernyi kérdése volt hozzájuk, és gondolta, hogy nekik is hozzá.

- Mióta vagytok együtt?

- Azon a napon jöttünk össze, mikor a támadás történt. El akartuk mesélni neked, de pont akkor jöttek. – Válaszolta Hermione.

- Miért jelentetek meg itt?

- Haver ez magától értetődő. Szükséged volt arra, hogy el tudj tőlünk búcsúzni. Nekünk is szükségünk volt arra, hogy elköszönjünk tőled. Hetekig tartott, mire rábeszéltük a tanácsot, és a végén addig zaklattuk őket – én és Ginny -, hogy beadták a derekukat.

- Utánanéztem a kapunak. – Harry figyelmesen hallgatta a lányt. – Minél előbb meg kell találnod, mert Denem már úton van. Innen nincs messze, de a másik világban messzebb van. Ha most indulsz el, talán még előtte odaérsz. Nem szabad elpusztítanod a kaput, át kell állítanod, hogy másik univerzumba álljon.

- De hol a kapu?

- A sziklák tengerén van egy kis sziget. Ott van a kapu. Nem szabad a közvetlen közelébe hoppanálnod.

- Kik az új családod? – kérdezte Ron mohón.

- Perselus, Narcissa, Draco és Tobias. – felelte aggódva.

Nem akarta, hogy Ron megharagudjon rá. De szerencsére nem történt ilyesmi. A három jó barát sokáig beszélgetett. Tovább is együtt maradtak volna, de jött az igazgató, aki elkérte Harryt.

- Mondd, Harry, hogy mennek a tanulmányaid?

- Jól, uram. Potter professzor tehetségesnek tart bűbájtanon és most hozzá járok különórákra.

- És jóban vagy vele?

- Igen. Tudja… néha úgy érzem, mintha ilyen lett volna az anyukám.

- Áh, igen. Lilynél tisztább szívű boszorkánnyal még nem találkoztam. Ő az, akinek hiszed. De választanod kell. Vagy megtartod Lilyt barátnak, és maradnak Perselusék a családod, vagy Lily lesz a családod és megkockáztatod, hogy elveszíted a mostanit. Gondolkozz el ezen, fiam, és dönts helyesen.